Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kapitánffy István: Hungarobyzantina (1.fejezet)

2009.12.15

Kapitánffy István: Hungarobyzantina

Bizánc és a görögség középkori magyarországi forrásokban

1.     fejezet (Christiani Orientales) összefoglalása

 

Kapitánffy István: Hungarobyzantina című írásának az első fejezete (Christiani Orientales) behatóan foglalkozik a Greci népnévvel a Szent István-i Intelmekben. A magyar és a bizánci emberek kapcsolatát arra az időre teszi, amikor a magyar törzsek még a kazár birodalomban éltek, míg Etelközben már diplomáciai kapcsolatuk is volt. Maga a görög szó valószínűleg szláv kapcsolattal került a köztudatba, de kérdéses, hogy mit értettek ez alatt: a nagy múltú ókori népet vagy a kortárs bizánciakat?

 Maga a Graecus szó, Magyarországon, az első irodalmi műben jelenik meg, ami egy úgynevezett királytükör, amit Szent István királyunk írt fiának, Imre hercegnek. A kutatások szerint, ezt a páratlan, az utókorra maradt forrást inkább írta egy egyházi műveltségű klerikus, mint maga a király. Az Inteleket bevezeti egy rövid prológus, majd szerkezetileg tíz részre oszthatjuk fel. Az itt tárgyalt szó (Graecus) a nyolcadik fejezetben fordul elő, a felmerülő kérdés, hogy a szerző kiket ért ez a szó alatt fontos lenne, mert kiderülne többek között a gondolatvilága és a műveltsége jellege. Az Intelmek hitelességének legfőbb kétségbe vonója J. Chr. Engel volt, míg a hagyományos datálás mellett olyanok ágáltak, mint Békefi Remig. A témával foglalkozó tudósok közül Balogh József szerezte a legnagyobb érdemeket, számos dolgozatával. Kifejtette, hogy az Intelmek gondolatai megtalálhatók korábbi ókori és középkori művekben is, kivételt képez ez alól a nyolcadik fejezet, ezt a megfogalmazást csak a két évszázaddal későbbi Balogh Danténál találta meg, így ő a nyolcadik fejezetet tekinti valójában eredetinek.  Ezeket a gondolatokat éles bírálattal látta el Guoth Kálmán, aki szerint ez a bizonyos fejezet csak utólagos betoldás. Más kutatók, például: Deér József szerint a szöveg hitelessége nem vonható kétségbe. Ám ekkor a tudósok vitájában bekövetkezett egy évtizedes szünet, amit Horváth János tört meg, aki a szöveg stílusát vizsgálta, mely szerint 11. századi és egységes. A témában utoljára hozzászóló tudós Szűcs Jenő volt, aki elvetette az interpolációt. Az első fejezetben a király felszólítja a fiát, hogy kövesse a jogrendet, ezen belül is inkább a szokásjogot nem pedig az írott törvényeket. Ezzel következtethetünk eme korabeli két intézmény súlyáról, és utalhat arra is, hogy István nem támogatja újabb törvények kiadását, mely megérzés helyesnek bizonyult, hiszen az őt követő Péter bukását is az okozta, hogy új, német mintájú törvényekkel maga ellen fordította a vezetőséget. A tanulmány másik fontos kérdése, hogy István miért ajánlja a pogány királyok szokásainak követését. Ez többek között olyan szokásjogot takar, ami összefér a keresztény uralkodókkal. Bizonyos problémákat felvet a görögök és a latinok együttes megemlítése, hogy egymáson uralkodhatnának, a két népből való személyek (papok) találkozása, akár a magyar udvarokban is lehetséges volt. A görögök és a latinok szövegekben történő megjelenése nem volt ritka dolog a középkorban, főleg azért, mert a 9. századi egyházszakadás nagy hatást gyakorolt az emberekre, még ha nem is volt hosszú életű, a nézeteltérések megmaradtak. A vallásos jellegű szövegekben inkább a nyugati és a keleti egyházra utalnak, nem pedig a két népre. Mivel Magyarországon is a 13. századik működtek a „görög” kolostorok, így akár még rájuk is utalhat a szöveg.

Az Intelmek szerzőjének fő mondanivalója ezzel a kép néppel, hogy bármelyik nép uralkodhat egy másikon, hogy ha tiszteletben tartja a szokásait. Így láthatjuk, hogy az író nem az ókori görögökre gondolt vagy a bizánciakra, hanem a keleti egyházra.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.