Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A keresztények helyzete Iránban

2009.12.15

A keresztény terjeszkedés története Iránban

 

-          Nehéz tiszta képet alkotni egy vallás kialakulásának körülményeiről.

-          Egyes forrásokból következtethetünk a vallás alapformájára.

-          Hosszú időbe telik, mire egy új vallási közösség megszabadítja magát a régi tradícióktól, létrehozza saját szokásait és biztosítja magának a függetlenséget.

-          A fiatal kereszténység hamar  térítő egyházzá nőtte ki magát.

-          Már a 2. század kezdetén kikérték Traianus császár véleményét a keresztényekkel való bánásmóddal kapcsolatban.

-          A kereszténység kialakulása az Eufrátesztől keletre élő zsidó-keresztény csoportoktól eredeztethető, bár óvatosan kell bánni ezzel a kijelentéssel.

-           Ezeket a csoportokat állandóan játékszerként használták a római és párthus érdekeltségek egymással szemben.

-          Ez a kezdeti egység (vallási erősség) Adiabene és Osrhoene körzetében tömörült.

-          Az eleinte névtelen térítő tevékenység egy lassú, ámde kiterjedt beszivárgássá változott.

-          Elfogadottá vált, hogy Adiabene volt a konkrét központ.

-           Ez a nagy jelentőség főként a környéken élő nagylétszámú zsidóságnak, valamint az uralkodó, párthus-orientált dinasztia Helena királynő idején (Kr. u. 1. század) bekövetkezett zsidó hitre való áttérésének köszönhető.

-          A szír „Arterai krónikája” szerint, amit az egyébként ismeretlen Mesiha-Zeka írt a 6. században, az adiabene-i kereszténység már a Kr. e. 1. század előtt is tisztán elkülönült környezetétől, amikor Mar Peqidát nevezte ki püspökké tanítója, Addai.

-          A 3. században a dinasztia váltás idején már több mint 20 püspök tevékenykedett.

-          Nem vehetjük figyelembe elsődleges, fő forrásként.

-          Érdemes összehasonlítani a Doctrina Addai című művel, ami Osrhoene kereszténnyé válását írja le.

-          Ebben a műben szintén rögzítettek olyan apokrif, kétes hitelességű történeteket, mint például Jézus kapcsolata Abgar királlyal, vagy a kereszt megtalálása.

-          VIII. Nagy Abdar edesszai uralkodó feltehetően politikai okokból elfogadta a kereszténységet.

-          Az Edessza Krónikája beszámol egy 201-ben történt pusztító áradástól, amely tönkreteszi a keresztény templomot.

-          A „Mar Mari apostol története” ugyanabba az irodalmi kategóriába sorolható, mint a Doctrina Addai.

-           Ez egy előre megfontolt szándékkal megírt könyv, amely a Seleucia-Ctesiphon hatalmi törekvéseket próbálja kifejteni.

-          Mar Mari nevéhez fűződik a kereszténység terjesztése Nisibisben, Babilóniában, Persisben.

-          Kr. u. 170 körül Taitan megalkotta az evangéliumát, a Taitan Diotessaront, ez egy eredetileg görög nyelven írt imás köyv, ami hamar elterjedt szír fordításban.

-          Dura-Europos töredék alapján, ami a 3. század közepén, I. Shapur utalma alatt íródott, valószínűsíthető, hogy az eredeti nyelve görög volt, bár ez nem bizonyított.

-          A 2. század végén Aberkios, Hieropolis püspöke keresztény hittársakra lelt a Nisibis-hez közeli területeken: ez az információ, az Aberkios  Bardaisannal való találkozását leíró „Vita” (4. század) leírásai alapján valószínűsíthetően történelmileg pontos.

-          Bár Bardaisan maga keresztény volt, vagy legalábbis a tanításait erősen befolyásolták a keresztényi eszmék, mégis eretneknek ítélték.

-          Ezekből a forrásokból nyilvánvalóvá válik, hogy a 2. század kezdetén már léteztek keresztény hitközösségek a keleti területeken, és a század során ezek a közösségek egyfajta közös szervezetté, egységgé alakultak, de még mindig nem voltak túlságosan kiterjedtek, sem radikálisak, így a pogány kultuszok a 2. és a 3. században még mindig széles körben voltak elterjedve.

-          V. Arsacid Ardavan 224-ben, a Hormizdagan-síkon bekövetkezett vereségével egy új és erőteljes dinasztia került hatalomra Iránban, akik miatt mind a zsidók, mind a keresztények igazoltan aggódtak.

 

Párthus időszak

-          A Párthus időszakot a béke és a csendesség jellemezte a nem zoroasztriánus kisebbségek számára.

-          A hittérítők bölcsen elkerülték a fő politikai és kereskedelmi központokat.

-          A 3. század elején a keresztények száma olyan mértékben nőtt, hogy nyugtalanította a nem-keresztény államot, erre félreérthetetlen történelmi jelzések is vannak.

-          A század közepén bukkant fel Mani, a manicheizmus megalapítója.

-          Ennek az egyeztető jellegű, kötött gondolkodásmódú vallásnak a különös ismertetőjegye a Jézusnak tulajdonított kiemelkedő jelentőség volt.

-          Archeológiai kutatások szerint 250 körül már jól szervezett keresztény közösségek voltak, plédául találtak körülbelül hatvan keresztény síremléket, amelyek egy Perzsa-öbölben lévő kis szigeten találtak.

-          A dogmatikus zoroasztriánus vallási vezető írásaiban a keresztények üldözésére utal.

-          A rómaiakkal vívott háború alatt a Szásszánida-birodalomba egymást követő 2 alkalommal (256,260) nagy létszámú, görögül beszélő keresztények települtek be.

-          Ezek a vándorlások feltehetően Antiochia és más városok lakossága kitelepítésének, az emberek Shapur általi száműzetésének eredményei.

-          Az Iránba deportált emberek között papokat és egyházi főméltóságokat is találunk, őket Persisben, Parthiában és Babilonban telepítették le, ahol jól szervezett közösségeket hoztak létre saját vallási nyelvükkel és saját vallási vezetőikkel, megszervezték a görög nyelvű keresztény közösségeket.

-          Egy időben két templom működött, egy görög és egy szír, mindkettő a saját anyanyelvét használva.

-          Elámban ezért nyílt harc bontakozott ki a két keresztény rész (közösség, hitgyülekezet) között, mert mindkettőnek megvolt a maga püspöke és egyik sem akarta elismerni a másikat.

-          J. de Menosce szerint a görög nyelvű keresztények valójában marcionisták voltak.

-          A „Mártírok cselekedetei” c. műben két esetben is konkrétan kihangsúlyozzák, hogy a marcionisták tévedésből hívták magukat keresztényeknek.

-          Létszámuk és erejük növekedésével az iráni keresztények elérkezettnek látták az időt a 3. század második felében, hogy az eddig egymástól független hitközösségeket egyházi területekbe, egyházkerületekbe olvasszák, és ezáltal kijelöljék a határaikat valamint befolyási övezetüket.

-          Kb. 300-ra megfogalmazódott az igény több oldalról is a vezető szerepre, a patriarchális jogra, ezt Papa bar Aggai püspök nyerte el Seleukida Chtesiphonnak.

-          Utódja Isagh, a 410-es zsinat szervezője, a “minden keleti püspök feje” címet viselte.

-          A Seleucia-Ctesphon-ban élő keresztényeknek és az uralkodó dinasztiának közös volt a nyelve, és mindenki állítása szerint az ezen a nyelven íródott keresztény irodalom jelentős hatást gyakorolt a későbbi közép-ázsiai nesztoriánus misszióra.

-          Az iráni kereszténység érsekek által vezetett tartományokra való felosztásának hivatalos dokumentációja a 410-es zsinat irataiban bukkannak fel, ahol felsorolják a hat „klasszikus”, ismert tartományt. (Bet Aramaya területe Seelucia-Chtesiphon érsekségével, Bet Huzaye Bet Lapat érsekségével, Bet Arbaye Nisibis érsekségével, Maisan Perat de Maisan érsekségével, Adiabene Arbela érsekségével és Bet Garmay Karka de Bet Salok érsekségével)

-          Bizonytalan az egyházmegyék megalapításának ideje, de elvileg Papa idejére tehető.

-          Persissel kapcsolatban annyit lehet még mondani, hogy csak a 497-es zsinati iratok tartalmazták azt, hogy Rev-Ardashir püspöke  „Pars érseke” is egyben.

 

A keresztény egyház és a Szásszánidák

-          A Szásszánida-dinasztia hatalmi nagyravágyása állami és vallási reneszánszot hozott létre, messze nyúló következményekkel mind a belső (állami), mind a külső (külpolitikai) irányelvek, államvezetési szemléletében.

-          A zoroasztriánus vallás ebben az időben Irán történelme során, először vált meghatározott nemzeti vallássá, és a papsága tudta, hogyan használja ki ennek lehetőségeit, amikor az idő és alkalom megérik rá.

-          A hagyományok a dinasztia alapítójának, Ardashirnak tulajdonítják azt a mondást, miszerint a vallás és a királyság ikrek, egyik sem lehet teljes a másik nélkül.

-          Ha az iráni keresztények tényleg politikai veszélyt jelentettek volna, a kereszténység minden formájának totális betiltása kézenfekvő és logikus megoldás lett volna.

-          De mégsem ez volt a helyzet, még II. Shapur erőszakos vallásüldözése alatt sem.

-          III. Shapur (383-8), például felszabadította a keresztény foglyokat, mert nagyobb hasznára voltak az államnak, ha dolgoztak és fizették az adókat.

-          A teljes Szásszánida-korszakban tolerálták a kereszténységet, továbbá az állam fenntartás nélkül elfogadta a keresztények hadi szolgálatait, ugyanolyan alapon, mint zoroasztriánus polgártársaikét.

-          A rómaiak elleni háborúban a perzsa sereg vezére ráadásul a keresztény Grigor volt.

-          Keresztény üldözésre csak akkor került sor, ha a király és a pápaság érdekei megegyeztek.

-          A vallási okok különösen ki voltak hangsúlyozva, II. Shapur nem tűrhette a hamis vallások létezését, és I. Khusrau pedig megismerte a mazdakizmus vallás igazi arcát, ezért támogatta a zoroasztriánus papságot az eretnekséggel szembeni harcban.

-          Az első Szásszánidák alatt a keresztények békében éltek, ha hihetünk az „Arteria krónikája” c. műnek.

-          A bekövetkező incidensek Ardashir azon mohó vágyából eredtek, hogy mindenáron tűztemplomokat akart építeni.

-          Ahol ez a tevékenység ellenállásba ütközött, kezdetét vette a keresztényüldözés, habár csak helyi szinten és nem túl kiterjedten.

-          Természetesen nem volt nagyobb arányú, politikai alapú üldözés a 3. században. 

-          Shapur (241-72) uralma sem okozott komoly gyötrelmeket, nyomort a keresztényeknek: az antiochiai deportálások nem feltétlenül keresztény-ellenes jelenségként, inkább alapvető katonai stratégia miatt kerültek végrehajtásra.

-          Shapur toleráns politikát folytatott mind a zsidók, mind a keresztényekkel szemben.

-          Fiai, I. Hormizd (272-3) és I. Bahram (273-6) idején ez az elv komolyabb változás, ferdülés nélkül élt tovább.

-          Először II. Bahram (276-93) uralkodása alatt valósult meg ideális módon a királyi hatalom és az egyházi hatalom egybefonódása.

-          Shapur (309-379) amikor Konstantin császár védelmébe veszi a kereszténységet, akkor megkezdődik a 40 éves keresztényüldözés.

-          A szír „Mártírok cselekedetei” című írás feltűnő részletességgel taglalja a borzalmait.

-          Az iráni keresztények csak azért menekültek meg a teljes pusztulástól, mert Shapur utódai nem akarták vagy nem voltak képesek folytatni ezt a vallási irányvonalat.

-          A dolgok jelenlegi állását tekintve a gyűjtemény sok különböző alkotóelem, szöveg ismeretlen személy(ek) általi elrendezésének, szerkesztésének eredménye.

-          Általános jellemzője viszont a gyűjteménynek, hogy bizonyos stíluselemeket mindig tartalmaz, függ tőlük.

-          Hiteles információkat tartalmaz a törvényekről, életmódról, politikáról, vallásról és vallási vitákról.

-          A keresztények esetében, ahogyan azt a források többsége állítja, a vita a Nap, a tűz és a víz, mint a kultikus tisztelet elemeinek elutasításáról folyt, ez a teremtés imádásának, istenkáromlásnak számított.

-          A közeli rokonok közötti házasság, amit a zoroasztriánusok jámbor tettként értékeltek, a keresztények számára felfoghatatlan volt, ezért ez a téma elkeseredett harccá vált.

-          Ha a zurvanizmus ténylegesen államvallás lett volna, egy ilyen megdöbbentő érvelés (a Sátán testvérének imádása, tisztelete!) még a legegyszerűbb, legszegényesebb keresztény vitában is első helyen szerepelt volna.

-          Valószínűleg közelebb áll az igazsághoz, ha úgy tekintünk a zurvanizmusra, mint a Szásszánidák által fenntartott igazi államvallás, a mazdakizmus egyik mellékágára.

-          A zoroasztriánus keresztény-kriticizmussal kapcsolatban több különböző jellegzetességet határoztak meg, amik később felbukkannak a „Skand gumanik vicar”-ban, vagyis a „kétséget kizáró magyarázatban”, amit a 9. század körül írhattak.

-          Ez egyszerre bocsánatkérés a zoroasztrianizmus felé, valamint kétkedés az iszlámmal, a zsidósággal, a kereszténységgel és a manicheizmussal szemben.

-          Különösen arra a vétekre utalnak, miszerint Istent tartják minden teremtőjének, hogy teremthetett az Isten olyan gonoszt, mint például a kígyó, illetve támadják azt a kinyilatkoztatást is, miszerint Isten egy – életmódját tekintve nem teljesen tiszta - halandó asszony gyermeke, akit keresztre feszítettek és meghalt.

-          Gyűlölettel beszélnek továbbá az egyes keresztény hitközösségekben uralkodó aszketikus (önkínzó) tendenciákról is.

-          Yazdgard színrelépésével a keresztény egyház számára megkezdődött a béke és az újjáépítés korszaka, mely kizárólag a zoroasztriánus papság és Yazdgard között fennálló érdekellentétnek volt köszönhető.   

-          Yazdagard-ot a perzsa-iszlám történetírás a “bűnös” jelzővel illeti, mígy a szír irodalom cask dícséri, például: „a győzedelmes és dicsőséges király”, továbbá ő lett az abszolút „keresztény, a legáldottabb a királyok sorában”.

-          410-ben megtartották a Szásszánida Birodalom első keresztény zsinatát.

-          A zsinat végül a nyugattal való kapcsolat normalizálódásával végződött, ennek értelmében a niceai zsinat döntéseit, bár meghatározhatatlan mértékben, mindenki elfogadta és tudomásul vette.

-          Yazdgard utolsó évei alatt a vallási kérdésekben tanúsított toleranciája, mely a zsidók számára is előnyösnek bizonyult, teljesen megváltozott, ezzel a keresztények számára egy nyugtalansággal és alkalmi üldöztetéssel teli időszak következett.

-          Ennek a hátterében a király és a zoroasztriánus papság között kialakuló egyetértés állhatott.

-          Yazdgard fia, V. Bahram (421-39) idejében Mihr-Narsehlesz a zorosztriánus egyház vezetője, aki mániákus keresztényüldöző.

-          422-ben Bizánccal kötött békeszerződés dacára, ami a Szásszánida Birodalomban élő keresztények szabad vallásgyakorlását próbálta biztosítani, került sor 424-ben a harmadik zsinat megrendezésére.

-          Az összegyűlt püspökök, az iráni kereszténység autonómiáját kihangsúlyozva, megtették az első lépéseket a nemzeti vallás kialakítása felé.

-          Továbbá kijelentették, hogy csakis Krisztus felé tartoznak felelőséggel és ilyen szempontból az iráni egyház kivonta magát Róma, Konstantinápoly, Alexandira, Antiochia és Jeruzsálem fennhatósága alól.

-          A különböző 5. századi írásokban felbukkanó iráni világi és egyházi személy neve bizonyítja, hogy a szír egyház hittérítő tevékenysége saját földijei között sikeres volt.

-          Bahram fia és utóda, II. Yazdgard (439-57) uralkodása idején érte el a vallási fanatikusság a csúcspontját.

-          Az 5. század végén a problémák alapját a lázadó Bar Sauma és a magasabb szintű egyházi vezetők közötti hierarchikus eltérések jelentették.

-          Bar Sauma a nesztorianizmus könyörtelen szószólója volt, habár őt személy szerint megvetették, teológiáját általánosan elfogadták.

-          Ez jelentős pontnak bizonyult. Az 5.század a keresztényi viták kora volt; a nesztorianizmus és a monofizitizmus időszaka, melyeket a 428-ban Konstantinápoly patriarchájának választott Nestorius, illetve a hatalomra éhes és szigorú alexandriai Cyrillus képviselt.

-          Cyrillus szerint Máriát nem Isten anyjának, sokkal inkább Krisztus anyjának kellene hívni; és szerinte Krisztusnak csakis egy, isteni természete volt, ami végképp elbitorolta az emberit.

-          Nestorius szerint viszont Isten a maga teljességében úgy élt Jézus Krisztus testében, mint egy templomban.

-          Az antiochiai iskola (Nestorius) és az alexandriai iskola (Cyrillus) közötti különbségek, mely már a Szentírás értelmezésében is megjelent.

-          Bar Sauma volt „az kárhozott, aki 7000 papot, szerzetest, szentet … és hívőt ölt meg”, nevét, az undor kifejezéseképpen fejjel lefelé írták.

-          Mindennek a következménye, hogy a Bar Sauma által 484-ben összehívott és megszervezett Bet Lapat-i zsinaton született döntéseket nem csatolták a többi zsinati okirat archívumába.

-          486-os Mar Aqaq-i zsinaton konkrétan eltörölték a cölibátust.

-          A nesztorianizmus végső soron a kereszténység része volt, még akkor is, ha ez a mozgalom tudott legkönnyebben szót érteni a zoroasztrianistákkal.

-          Krisztus valódi emberségének fontossága természetes kiindulópontként szolgált az 5. század végi zsinatokon.

-          Balas (484-8) és Jamasp uralmát a források kereszténybarátként említik.

-          Nincs semmilyen információ a keresztények Kavad (488-531) uralkodása alatti életkörülményeiről.

-          Állítólag, a tanítás szerint, minden nő, gyermek és földbirtok közös tulajdonban volt.

-          Az egyház helyzete I. Khusrau (531-79), IV. Hormizd (579-90) és II. Khusrau (591-628) idején is nyugtalanító volt.

-          I. Khusrau uralkodása alatt  a belső béke  szertefoszlott.

-          Mar Aba által 544-ben tartott zsinaton kimondták a cölibátus visszavezetését.

-          562-ben szerződésben rögzítették a keresztények vallásszabadságát, azzal a feltétellel, hogy a térítői tevékenység valamennyi formáját halállal büntették.

-          A Szásszánida uralom végére mind a belső, mind a külső viszály elmérgesedik.

-          637-ben az arabok száműzték az utolsó Szásszánidát, III. Yazdgard-ot, 651-ben halt meg, a hagyományok szerint, megölte egy kapzsi molnár, akinél menedéket keresett.

-          762-ben átköltözött az egyház központja Seleucia-Ctesiphonból Bagdadba.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.