Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Róma személynevek II.

2009.12.15

 Hadrianus, Publius Aelius – római császár (117-138). Részt vett Traianus háborújában a dákok és a parthusok ellen. Traianus fiává fogadta. Felhagyott elődje hódító politikájával. Észak-Britanniában megépítette a róla elnevezett Hadrianus-falat (122). Jogi és katonai reformokat vezetett be. Megépítette mauzóleumát, az Angyalvárat. Nem sokkal halála előtt örökbe fogadta Antonius Piust

 

Hannibal – karthágói hadvezér, Kr. e. 221-től a Hispániában állomásozó karthágói haderő parancsnoka. Meghódította Saguntumot (219), ezzel alkalmat szolgáltatott Rómának a II. pun háborúra. Legyőzte a rómaiakat a Ticinus és a Trebia folyóknál, a Trasimenus-tónál, és Cannae mellett, majd Itáliában végigvonva Rómát veszélyeztette. Miután Scipio partra szállt Afrikában, Hannibalt visszahívták Karthágóba, de az ütközetet Zamanál elvesztette (202). 195-ben a város elhagyására kényszerítették, Szíriába ment III. Antiochoshoz, majd miután ez vereséget szenvedett a rómaiaktól, Bithyniába menekült, de amikor Róma kiadását követelte (183), öngyilkosságot követett el

 

Honorius, Flavianius – az első nyugatrómai császár 395-től. Apja, I. Theodosius halála után 395-ben a nyugati területeket kapta. Nem volt képes feltartóztatni a Nyugat-római Birodalom széthullását. 404-től Ravennában székelt, amely a nyugati birodalom fővárosává vált

 

Heródes – Nagy Heródes a római birodalom szentföldi helytartója volt, Kr. e . 40 körül pedig a Júdeát megszállva tartó birodalom szenátusa "a zsidók királyának" nevezte ki. A Bibliából mint a betlehemi tömeges gyermekgyilkosságok elrendelője ismert: miután eljutott hozzá annak híre, hogy megszületett Jézus Krisztus, "a zsidók új, igazi királya", minden két év alatti fiúgyermeket megöletett Betlehemben és környékén (fia: Heródes Antipasz - 40 évig uralkodó, római jóváhagyással kinevezett kegyenc, hatalma vágyában apjától semmiben el nem maradó negyedes fejedelem)

 

Iulianus Apostata – római császár (360-363). Intézkedéseket tett a katolikus egyház ellen, a pogány intézmények, hit érdekében, ezért kapta a „hitehagyott” melléknevet

 

Lepidus – Caesar párthíve, Kr. e. 46-ban conzulátus társa, 46-44 között Caesar helyettese, akinek meggyilkolása után Antonius oldalára állt. 43-38 között a II. triumvirátus tagja. A brundisiumi szerződésben (40) megkapta Africa provinciát. Octavianus hatalomátvétele után nem játszott jelentős politikai szerepet

 

Livius, Titus – római történetíró. Augustusszal barátságban állt, de sohasem politizált aktívan. Történelmi művében az Ab urbe conditában 142 könyvben mesélte el a teljes római történelmet a kezdetektől Kr. e. 9-ig. Műve nem maradt fenn teljes egészében, a korai római történelem legfontosabb forrása

 

Livius Drusus – Kr. e. 91-ben mint néptribunus törvényjavaslatot terjesztett be, mellyel az itáliai szövetségesek polgárjogának kérdését akarta tisztázni. Ezzel egy időben más közjogi törvényjavaslatokat is előterjesztett, többek között a közföldek, ill. ingyenes gabonaosztás ügyében. Javasolta ezen kívül, hogy a senatust 300 lovaggal bővítsék. Törvényeit formai okok miatt eltörölték, őt magát orgyilkosok ölték meg

 

Lutatius Catulus római politikus, költő, szónok és történetíró volt. Kr. e. 102-ben riválisával, Mariussal együtt volt consul, Itália északkeleti részén foglalt állást a kimberek ellen. Kr. e. 101-ben proconsulként folytatta a hadviselést, és Marius segítségével győzelmet aratott a kimberek felett. A mariánus vérengzések idején öngyilkos lett

 

Marcellus, Marcus Claudius – consul. A cannaei vereség után (Kr. e. 216) ellenezte Fabius Maximus védekező stratégiáját, támadásba ment át Hannibal ellen. 213-212-ben ostrom alá vette Szürakuszait, Hannibál ellen harcolva esett el

 

Marcus Aurelius Antonius – római császár 161-től. Hadriánus kívánságára 138-ban nagybátyja, Antonius Pius adoptálta. Mostohatestvérével, Lucius Verusszal osztozott 169-ig a hatalmon. Egész uralmát heves védelmi harcok jellemezték, amelyeka principátus viszonylagos megszilárdulásához vezettek

 

Marius, Caius – római hadvezér, politikus, a popularisok vezére. Kr. e. 105-ben hadügyi reformot vezetett be. Megnövelte a hadsereg ütőerejét, az önkéntes paraszti seregből a zsoldos hadseregre tért át, amely a polgárháborúk időszakában jelentős erővé vált a gazdag és befolyásos politikusok kezében. Legyőzte Iugurthát és a teutuonokat Aquae Sextiaenél. Az optimaták ellen harcolt

 

Maroboduus a markomannok királya volt Kr. e. 8 és Kr. u. 17 között, aki elsőként hozott létre törzsszövetséget a germán népek történetében a római fenyegetés ellen

 

Maximinus Thrax Kezdeti bizonytalan megbízatások után eredményesen harcolt a germánok ellen a Rajna vidékén. Katonái császárrá kiáltották ki (235), s megindultak Itália felé. Elrendelte a római történelem legbrutálisabb keresztényüldözését. A senatus közellenséggé nyilvánította

 

Metellus, Caecilius (Kr. e. 2. század – 1. század) - római politikus és hadvezér, az előkelő. az arisztokrata optimata párt vezéregyénisége, korának egyik legnagyobbra tartott személyisége volt mind háborúban, mind békében mutatott tehetsége és rendületlen elvhűsége miatt. Praetorságának időpontja nem ismert, azonban tudjuk róla, hogy a hivatali ideje alatt igazgatott provinciájából visszatérve zsarolással vádolták meg

 

Mummius 146. évi egyik consul, megverte az akhaiokat az Iszthmosznál (Korintho-sziöböl), és külön senatusi határozat alapján lerombolta Korinthoszt. A lakosságot részben legyilkoltatta, részben eladta rabszolgának, rengeteg műkincset vitetett Rómába, s a város területét pedig ager publicusnak nyilvánította. A szerzett hadizsákmány olyan elképzelhetetlenül nagy volt, hogy Rómában eltörölték az adót (tributum), és száz évig minden római polgár teljes adómentességet élvezett. A kegyetlen pusztítás oka az volt, hogy a második macedon háború után a "felszabadított" Korinthosz, Róma figyelmeztetése ellenére, ismét csatlakozott az akhai szövetséghez, vagyis nem Rómában látta legfőbb támaszát

 

Nerva – római császár 96-tól. Senatori családból származott, 71-ben és 80-ban consul volt. Domitianus meggyilkolása után lett császár. A senatussal egyetértésben uralkodott, amelynek jogait helyreállította. Az állam pénzügyeit takarékossággal rendezte, a szegény polgárok számára földet osztott, a rászoruló gyermekeknek alapítványt hozott létre. 97-ben társuralkodójává tette Traianust

 

Nero – római császár 54-től. Mostohaapja, Claudius császár 50-ben örökbe fogadta és 53-ban összeházasította leányával, Octaviával. A testőrgárda segítette trónra. Az új testőrparancsnokkal, Ofonius Tigellinusszal kezdetét vette a despotikus uralom. Felségsértési pereket kezdeményezett a senatorok ellen, hogy vagyonukat megszerezhesse. 64-ben hatalmas tűzvész tört ki Rómában, alaptalanul Nerot gyanúsították a város felgyújtásával, hogy ezt elhárítsa, a keresztényeket vádolta meg a történtekkel. Ezzel megkezdődött az első államilag intézményesült keresztényüldözés. Miután mindenki ellenfordult, öngyilkos lett

 

Numa Pompilius – Róma legendás második, szabin származású királya. A hagyomány számos belpolitikai intézkedést tulajdonít neki: a legrégebbi vallási szabályozást, papi és kézműves testületek (collegiumok) létrehozását, a polgárok rendekbe osztását. Tevékenységével a béke királya címet vívta ki

 

Octavianus a Római Birodalom első császára Kr. e. 27-től haláláig. Karrierje Julius Caesar fogadott fiaként, a dictator híveinek támogatását elnyerve indult, ám kiváló államférfiként jelentős mértékben különböző politikát folytatott. Az idő őt igazolta: nemcsak egyszemélyi uralma stabilizálódott évtizedekre, hanem a császárság rendszere is, melynek politikai, államigazgatási, katonai és társadalmi alapjait egyaránt ő vetette meg

 

Odoacer – germán király Itáliában 476-tól. Fellázadt Romulus Augustus ellen, akit megfosztott trónjától 476-ban. Ez a Nyugatrómai Birodalom végét jelentette. Odoacer Ravennában székelt, germán csapataira támaszkodott. Jó viszonyra törekedett a senatusi arisztokráciával. Theodoric keleti gót király győzte le, aki megölette

 

Orestes római nemes, Attila hun nagykirály udvarának egyik főembere, majd később a Nyugatrómai Birodalom katonai vezetője, az utolsó nyugatrómai császár, Romulus Augustulus apja (Pannoniában született)

 

Otho a Római Birodalom császára (69-ben), a négy császár évének második uralkodója volt

 

Papinianus (2. század közepe) – római jogász. Septimius Severus sogóra és barátja, az ő uralkodása idején procurator a libellis és praefectus praetorio volt s mint ilyen résztvett a britanniai hadjáratban. A Severus fiai közt kitört viszályban a közvetítő szerepét akarta játszani, amiért Caracalla az udvarból eltávolította, később pedig Geta meggyilkolása után az általános vérfürdő alkalmával (212) megölette

 

Paulus – a 3. század elején működött, eleinte ügyvédként tevékenykedett. Ő volt a legtermékenyebb római jogi író

 

Plinius (idősebb) – római tudós és író, tengernagy (1. század). A Vezúv kitörésekor halt meg. Életét unokaöccse, az ifjabb Plinius írta meg Historia Naturalis c. könyve kora természettudományos ismereteinek enciklopédiája, a középkortudomány legfőbb forrásműve

 

Plinius (ifjabb) – római író (61-114), Tacitus barátja. 9 kötetes levélgyűjteményéből a korabeli Rómával ismerkedhetünk meg. Híres az üldözött keresztények védelmében Traianushoz írott levele

 

Philippus Arabs – római császár volt, uralkodott Kr. u. 244–249-ig. Arabiában Bostrában született; atyja beduin főnök volt. III. Gordianus idejében praefectus praetorio lett s ennek meggyilkolása után császárrá kiáltották ki. A perzsákkal békét kötött, s miután Romába vonult s ott trónját eléggé biztosította, a Duna mellékén hadakozott a gótok (carpusok) ellen. Kr. u. 248-ban Roma 1000 éves fennállásának emlékünnepét nagy fénynyel tartotta meg. Az ellene lázadó Jotapianust és Marinust könnyű szerrel győzte le, azonban Decius, kit a pamponiai legiók császárrá kiáltottak ki, 249-ben Verona mellett megverte őt s az ütközetben ő maga is elesett

 

Pompeius – meghatározó római hadvezér és politikus volt a késői Római Köztársaság idején. Pompeius katonai tehetségét először Lucius Cornelius Sulla marianusok ellen vívott háborúja idején mutatta meg, emiatt kapta a Magnus (Nagy) nevet.

Később Pompeius a Spartacus-féle rabszolgafelkelés leverésében is részt vett. Tagja volt az első triumvirátusnak Iulius Caesarral és Marcus Licinius Crassusszal. Az egyezséget megerősítve Pompeius feleségül vette Caesar lányát, Juliát. Ez a szövetség azonban rövid életű volt. Crassus Kr. e. 53-ban bekövetkezett halála után Pompeius megpróbálta Caesart távollétében politikailag kijátszani, ezen törekvése viszont polgárháborúba torkollt. A háború a pharszaloszi csatában dőlt el, ahol Caesar legyőzte Pompeiust. Pompeius Egyiptomba menekült, ahol árulás áldozata lett, és XIII. Ptolemaiosz parancsára meggyilkolták

 

Probus – római császár. Már Tacitus arra gondolt, hogy a császári trónra emeli, de csak Tacitus halála után, 276-ban jutott trónra, és azonnal gyökeres reformokhoz kezdett. A szenátust azzal nyerte meg, hogy hatáskörét a császári mindenhatóság rovására kitágította. Hozzákezdett a fenyegetett határok biztosításához, ami egy egész sor küzdelmes hadicselekmény után sikerült is. Egymásután legyőzte a frankokat, burgundokat, vandalokat, szarmatákat és perzsákat. Katonái  282 októberében megölték

 

Pyrrhos – Epirus királya (Kr. e. 292-272). A Földközi-tenger nyugati medencéjében hatalmas birodalmat kívánt létrehozni. 280-ban 60 km-re megközelítette Rómát, miközben győzelmet aratott Herakleiánál

 

Regulus (Kr. e. 3. század) – római hadvezér és államférfi az I. pun háború idején. Amikor a karthágóiak foglyul ejtették, Rómába küldték, hogy békéért könyörögjön, de előbb becsületszavát vették, hogy visszatér. Miután Regulus lebeszélte a senátust arról, hogy elfogadja a kínált feltételeket, önként visszatért Karthágóba, ahol halálra kínozták

 

Romulus – a római monda szerint Róma megalapítója és első királya (Kr. e. 753-716), Marsnak és egy Vesta-szűznek, Rhea Sylviának a fia. Róma alapjainak lerakásakor Romulus  megölte testvérét, Remust. Uralkodása idején, közvetlenül a városalapítás után történt a sabinokkal folyó háború, amely a két nép egybeolvadásával végződött

 

Scipio, Publicus Cornelius – a második pun háborúban harcolt Ticinusnál és Cannaenál, 211-ben proconsulként Hispánia főparancsnoka lett. 204-ben partra szállt Africaban, és Zamánál győzelmet aratott Hannibálon, ezzel lezárta a II. pun háborút. Tevékenységéért megkapta az Africanus maior melléknevet

 

Scipio, Aemilianus – pydnai csata győztes hadvezére (Kr. e. 168). Kr. e. 147-ben mint consul Karthágó meghódítására indult, amit 146-ban a város lerombolásával végzett be. Ezért megkapta az Africanus minor melléknevet

 

Seneca (Kr. e. 4 k. - Kr. u. 65) – neves római államférfi, filozófus és író. Az ifjú Nero nevelője, akinek uralomra jutása után Burrus testőrparancsnokkal közösen vezették a római bel- és külpolitikát. Fokozatosan háttérbe szorult Neroval szemben. A Piso-összeesküvés állítólagos beavatottjaként Nero öngyilkosságra késztette. Sztoikus filozófus volt, aki az emberi erkölccsel foglalkozott

 

Septimus Severus – római császár 193-tól. Romanizált pun (karthágói), akit a legiók kiáltottak ki császárrá. Polgárháború robbant ki, amelyben győzedelmeskedett. Megerősítette a Hadriánus-féle határfalat. Ő az első katonacsászár, aki a birodalom válságát nyílt katonai monarchiával próbálta orvosolni. A senatus befolyása csökkent. Itália vesztett jelentőségéből. Uralkodása idején sokat építkezett, főképpen Rómában és Afrikában. Fiait, Caracallát és Getát társuralkodónak nevezte ki

 

Spartacus rabszolga volt az ókori Rómában, aki a birodalom legnagyobb rabszolgafelkelését vezette i. e. 74 és i. e. 71 között. Szökött gladiátorokból és rabszolgákból álló serege számos római legiót győzött le több csatában

 

Sulla – könyörtelen római politikus, hadvezér a kései köztársaság idején. Ellenségeskedése Mariusszal Africában Kr. e. 107-ben, a Iugurtha elleni háborúban kezdődött, s ez a 80-as években kétszer is polgárháborúba sodorta Rómát. 83-ban a hadsereg arra használta fel, hogy legyőzze a marianusokat és biztosítsa törvénytelen hatalmát. 82-ben dictator lett, proscriptiot vezetett be, megkezdte a köztársaság megreformálását. Számos intézkedést hozott, hogy növelje a senatus hatalmát. 79-ben váratlanul lemondott a hatalmáról, és nem sokkal később meghalt

 

Servius Tullius – Róma legendás utolsó előtti királya. Neki tulajdonítják a Servius-féle városfalat és a Servius-féle alkotmányt, amely a polgárokat tulajdon alapján osztotta be (cenzus)

 

Tacitus Kora politikai életének tevékeny résztvevője volt: 97-ben consul, majd később Asia római tartomány kormányzója volt. Történelmi munkái a korai császárság időszakáról fontos információkkal látják el az utókor olvasóit, részletesen mutatják be az akkoriban változó összetételű és szerepű szenátori rend és a birodalom politikáját

 

Tarquinius Superbus az ókori Római Királyság utolsó legendás királya. Folyamatosan háborúkat vezetett Itália népei ellen, népét pedig a terror eszközeivel tartotta kordában. Mikor engedte, hogy fia megerőszakolja Lucretiát, egy tisztes római asszonyt, Lucretia férje, Taruinius Collatius és társa, Lucius Iunius Brutus elűzték a királyt és fiát

 

Tarquinius Priscusaz ókori Róma első etruszk királya, noha valójában félig korinthoszi görög származású volt. Mivel "félvér" származása miatt Etruriában nem várt rá fényes jövő, így a vegyes népségű Rómába ment

 

Theodosius a Római Birodalom császára volt 379-től 395-ig. Újraegyesítette a birodalom nyugati és keleti felét, így ő volt az egységes birodalom utolsó császára. Halála után az állam véglegesen kettészakadt Kelet-római Birodalomra és Nyugat-római Birodalomra. Mielőtt az egész birodalom ura lett, Theodosius sokáig együtt uralkodott Valentinianus fiaival, II. Valentinianusszal és Gratianusszal, akik a birodalom nyugati fele felett rendelkeztek. Theodosius arról is ismert, hogy ő tette államvallássá a birodalomban a kereszténységet

 

Tiberius a Római Birodalom második császára, a népszerű Augustus fogadott fia volt. 23 éven keresztül ült a császári trónon, 14-től 37-ig

 

Titus a Flavius dinasztia második római császára (uralkodott 79-81), Vespasianus fia és Domitianus bátyja volt. Rövid uralkodása során rendkívüli népszerűségnek örvendett, bár a későbbi történetírók abszolutisztikus törekvéseiről ismert bátyjával szembeállítva talán túlságosan is pozitív képet festettek róla az utókor számára

 

Traianus – római császár (98-117). Politikai és katonai pályafutása után jutott trónra. Harcolt a Rajna és Duna mellett is. Traianus szervezte provinciává Pannoniát és Daciát. A dákok fölött aratott győzelmét hirdeti emlékoszlopa Rómában

 

Tigranés Kr. e. 95-60. Armeniának királya. Erős kezében ősei birodalmának összes, részben elszakadt tartományait egyesítette; a párthusokat legyőzte, sőt még a bomlófélben lévő szírek birodalomnak java részét is magához ragadván, tizenkét elpusztult város áttelepített hellén népségéből Tigranokerta városát alapította. Ámde mikor hatalmának tetőpontjára jutott, a Mithridatesszel való rokonság révén háboruba keveredett a rómaiakkal. Kétszer szenvedett nagy vereséget, az elsőt Pompejus, a másodikat Lucullus fegyvereitől. Az első után még csak Armenián kívül fekvő birtokait vesztette el, de a második után teljesen függő viszonyba került Rómától

 

Tribonianus - római jogtudós, I. Iustinianus császár alatt lépett állami szolgálatba, melyből egy fölkelésben való részvétele miatt elbocsátották; később a császár visszafoglalta kegyeibe, sőt a legmagasabb állások egyikét, a quaestor sacri Palatiaet is elnyerte, melyben az ő feladata volt igazságügyi és törvényhozói ügyeben a császárnak jelentéseket tenni. Kapzsisága és megvesztegethetősége dacára egész haláláig megmaradt ezen állásában (Kr. u. 545)

 

Ulpianus   föníciai származású római jogász, a legnagyobbnak minősített öt jogtudós egyike. Születési dátuma nem ismert, művei jobbára 211 és 222 datálódnak. Aemilius Papinianus tanítványaként mellette működött mint császári tisztviselő. Septimus Severus államtanácsának tagja. Caracalla alatt magister libellorum. Elagabalus száműzi Rómából, de Alexander Severus beiktatásával visszatér, a császár tanácsadója, és praefectus praetorióként működött. A preatorinus gárdának Elagabalus által adott jogosítványok megnyirbálásával ellenségévé tette a császári testőrséget. 228-ban preatoriánusok végeztek vele Alexander Severus szeme láttára. Jelentősek a polgárjoghoz és edictumokhoz írt kommentárjai

 

Valens – római császár volt 364 és 378 között. Egyike azoknak, akik az utókor szemében kiérdemelték az utolsó római titulust. A gótok győzték le és ölték meg a hadrianopoliszi csatában, amely a Római Birodalom hanyatlásának kezdetét jelentette

 

Valentinianus római császár (364-375). A pannoniai származású tisztet a hadsereg 364-ben kiáltotta ki császárrá; maga mellé vette testvérét, Valenst, akire rábízta a birodalom keleti felét.  Galliát felszabadította az alemanok alól. Valentinianus üldözte a római arisztokráciát, és 368-ban létrehozta a plebs védelmezőinek intézményét

 

Valerianus – római császár (253-260). A rajnai sereg kiáltotta ki császárrá. A császárságot megosztotta fiával, Gallienusszal, akire a birodalom nyugati felének védelmét bízta. Belpolitikájára a keresztényüldözések felélesztése, külpolitikájára a perzsák elleni háború nyomta rá a bélyegét: I. Sáhpur Edessza közelében legyőzte, fogsága ejtette és megölette

 

Valerius Publicola római consul, Kr. e. 509-ben sine collega kormányzott

 

Verres római lovag, a Sulla elleni háboruban (Kr. e. 82.) quaestor volt Carbo hadseregében, de aztán elhagyta a néppártot és mint Sulla párthive fokról-fokra emelkedett. 73-ban mint propraetor megkapta Szicilia igazgatását, mely állásában hallatlan kicsapongásokat és zsarolásokat követett el. A provincia lakóinak panaszai következtében Verrest zsarolás miatt (de repetundis) vád alá helyezték és Cicero hatalmas beszédeinek hatása alatt el is ítélték. Verres maga már az első beszéd után elhagyta Rómát és úgy szabták rá a számkivetést és 40 millió sestertius bírságot

 

Verus társcsászár (uralkodott: 161-169.) a Római Birodalomban. Antonius fogadta örökbe (138), ugyanakkor, amikor Marcus Aureliust, aki megosztotta hatalmát Verusszal, és rábízta a párthusok elleni hadjárat irányítását (161-166)

 

Vespasianus római császár (69-79), a Flavius-dinasztia megalapítója. Saját legiói kiáltották császárrá Keleten, ahol a zsidók ellen háborúzott. Véget vetett a polgárháborúnak, biztos gazdasági alapra helyezte a birodalmat. Nagy építkezéseket kezdeményezett (Colosseum)

 

Viriathus luzitán vezér. Luzitán pásztor volt, aki honfitársait, majd a keltibereket Róma ellen lázította, és 8 éven át sakkban tartotta a rómaiakat (Kr. e. 147-139). Róma csak úgy tudta legyőzni, hogy meggyilkoltatta

 

Vitellius a Római Birodalom császára (69-ben), a négy császár évének harmadik uralkodója volt. A flavianus szellemiségű források elhízott, mohó, tehetségtelen férfinak írják le, így nehéz objektív képet rajzolnunk róla

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.